Hírek és frissek

Egy gyakornok katona beszámolója Kyuhyun-ról

2017.06.25.

Találtam a neten egy beszámolót, amit egy gyakornok katona írt, aki Kyu rajongója, és együtt volt Kyuhyun-nal a Katonai Kiképző Központban egy hónapig. A beszámolót lentebb olvashatjátok.

 

"Az a srác vagyok, aki mindig Kyuhyun dalait hallgatta a besorozása előtt. Mielőtt feleszméltem volna besoroztak, és ugyanarra a helyre kerültem mint Kyuhyun, akivel együtt voltam egy hónapig. Nagy rajongója vagyok, ezért minden alkalommal amikor megláttam őt köszöntem, és mondtam, hogy 'a rajongód vagyok'. Az első találkozásom Kyuhyun-nal akkor volt, amikor az élelmiszer elosztásért voltam felelős, ő odajött és vidáman üdvözölt. A második találkozás akkor történt amikor mostam a fürdő területén. Kyuhyun odajött hozzám, én azt mondtam neki, hogy a kedvenc dalom az Eternal Sunshine. Amikor ezt meghallotta, elkezdte velem együtt énekelni a dalt, még ma is élénken emlékszem erre a pillanatra.

Ezután minden reggel láttam Kyuhyun-t, amikor részt vettünk egy eseményen. Vele csináltam a Spring Run N Jump-ot, egy másik alkalommal velem szemben ült, és együtt ettünk.

Sok közönséges gyakornok ténylegesen elnézést kért tőle a nagy erőfeszítésekért amit tennie kell, de nem számít mennyire kemények a tevékenységek, Kyuhyun soha nem mentegette magát. Részt vett az összes szabadtéri műveletben. Ő tényleg egy szuper, és csodálatra méltó srác.

Bár nem maradtam ugyanaban a kollégiumban, mint Kyuhyun, de nem számít mert a 61-es számú gyakornok katona, Kyuhyun bajtárs, és én a 156-os számú katona, egy igazán áldott hónapot kaptam. Remélem Kyuhyun is tudja ezt.

Függetlenül attól, hogy egy katonai dalról, vagy egy alkalmi dalról legyen szó, Kyuhyun mindig édesen énekel. Látlak a TV-ben 2 év múlva. Miután befejeztem a gyakornoki időmet, elkezdtem hallgatni Kyuhyun új dalát, a 'The Day We Meet Again'-t (Goodbye For Now) Ez a dal most ismétlő üzzemmódban van."

Címkék: katonaság
 

 

 

 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon